Silent Key HA6QD

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

Szűcs István HA6QD

1936 – 2018

Szűcs István – HA6QD. 1936. szeptember 25-én született. 1953-ban rádió szakkörvezetői képzésen vett részt és akkori iskolájában, a gyöngyösi Közgazdasági Technikumban rádiószakkört indított. 1957-ben vonult be katonai szolgálatra, itt sajátította el a morse jelekkel történő adás-vételt.. Kimaradáskor gyakran belátogatott a zalaegerszegi rádióklubba, itt találkozott először az amatőr rádiózással. 1960-ban a Gyöngyösre kihelyezett Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei klubjának vezetője, mindaddig, amíg a megyei rádióklubot Egerbe vissza nem helyezték. 1966-tól a gyöngyösi Vak Bottyán Gimnázium és Szakközépiskolában technikus tanár. Természetesen első feladatai között volt a rádiószakkör megalapítása. A szakkör ekkor - még mint a Városi Rádióklub kihelyezett szakosztályaként - HA6YVB hívójellel működött. 1970-ben az iskola új épületbe költözött. Ekkor a megnövekedett taglétszám és eredmények alapján alakult meg az önálló Vak Bottyán Rádióklub, HA6KVC hívójellel. Pistának köszönhető nem csak a jó kollektíva összekovácsolása, hanem, az antennákkal és rádiótchnikával Mátraszentimrén kialakított versenyállomás létrehozása is. Évtizedek alatt nagyon sok tanuló megfordult a keze alatt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy bárhol szóba jön a rádióklub, rögtön megkérdezik Pista bácsi hogy van? Mintha mindenki rádiószakkörbe járt volna. 2015-ig vezette, irányította a rádióklubot.

Klubelnökünk több évtizedes eredményes munkája elismeréseként kapta meg 2011-ben a Magyar Rádióamatőr Szövetség által alapított életmű díjat.

2012-ben Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa címet vehette át már mint nyugalmazott műszaki oktató.

2018. november 15-én, 82 éves korában örökre letette a mikrofont és a billentyűjét.

Emlékét mindig megőrizzük.

Vak Bottyán Rádióklub

2018. november 18.

2018. évi Rövidhullámú Budapest-bajnokság

Írta: HA5BA.

„145 éves Budapest”

VERSENYKIÍRÁS

A Budapesti Rádióamatőr Szövetség Pest, Buda és Óbuda 1873. november 17-i egyesülése – Budapest megalapításának évfordulója – tiszteletére minden év novemberének harmadik szombatján megrendezi a Rövidhullámú Budapest-bajnokságot, amely egyben minősítési pontok megszerzését teszi lehetővé. Ebben az évben a 145 éves Budapestet köszönti a verseny.

A verseny időtartama 2x24 perc. (23 budapesti kerület + a HG5BP, üzemmódonként ennyi a maximálisan elérhető szorzók száma.)

Időpont:
2018. november 17. szombat

»    07.00 – 07.24 UT CW,
»    07.30 – 07.54 UT SSB.

Frekvenciák:
»    3510 – 3590 kHz CW,
»    3600 – 3750 kHz SSB.

Üzemmódok:
»    távíró (CW),
»    fónia (SSB).

Résztvevők: minden érvényes rádióengedéllyel rendelkező rádióamatőr, aki a versenykiírásban leírtakat elfogadja.

A MRASz Bírói Bizottság közleménye

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

A MRASZ Bírói Bizottság tájékoztatja az érintett versenybírókat akiknek a hatályos minősítésük 2018. december 31-i hatállyal lejár, hogy részükre 2018. november és december hónapban az alábbi időpontokban és helyszínen továbbképzéssel egybekötött bírói vizsgát tart.

A lejáró minősítések jegyzékét a MRASZ honlapján közzétesszük.

A Bírói vizsgák időpontja és helyszíne:

Időpont:

• Hely: Budapest III. Királyhelmec u. 9. (MRASZ Székház)

A vizsga időpontjait a jelenkezések függvényében állapítjuk meg. Ezért kérünk minden jelentkezőt, hogy a megadott címen jelentkezzen, feltétlenül adja meg elérhetőségi lehetőségét, lehetőleg telefonszámot! A jelentkezések beérkezése után egyeztetünk, és megadjuk a vizsga időpontját, melyet az érintetekkel közlünk..
Jelenkezés:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jelentkezési határidők: 2018. november 25. és 2018. december 13.

• Időpont: 2018. december 11. kedd 17:00
hely: Budapest XIII. Dagály u. 11. (Ha az ajtó zárva lenne, akkor a bejárat a Jakab József u. felöl.)
Jelenkezés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kérjük a jelentkezéseket a 2018.december 11-i vizsgára az időpont előtt legkésőbb három nappal küldjétek meg, hogy a feltételeket zavartalanul biztosítani tudjuk.

A MRASZ Bírói Bizottsága a MRASZ Bírói Szabályzat 9.2.3 és 9.4.1 pontjai értelmében kérésre is készen áll bírói vizsga megtartására. Ezt előzetesen egyeztetni szükséges. Ilyen igény esetén a jelentkezést 2018. november 18. napjáig kérjük.

Az elmúlt évben visszaminősítettek részére is lehetőség van a bírói vizsga letételére. Jelenkezés részükre is a fentiek szerinti.

A bírói ügyekben rendelkezésetekre áll: Nagy József a MRASZ BB elnöke. (T: 06-30-201-4643, E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )

Budapest, 2018. november 13.

Nagy József HA 5 JX
a MRASZ BB elnöke


A MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG MINŐSÍTETT VERSENYBÍRÓI
2018. évben lejáró minősítések

Név Szakág Fokozat Érvényesség Megjegyzés
Bencsetler Lajos GYT III. osztályú 2018. visszaminősítve 2014
Csordás Péter GYT. Másodosztályú 2018.  
Farkas József RTF Országos 2018.  
Lenkey Tibor GYT. Első osztályú 2018  
Magyarossyné Horváth Erika GYT. Másodosztályú 2018.  
Majer György GYT. Másodosztályú 2018.  
Nagy István GYT. Másodosztályú 2018.  
Nagyné Csordás Erika GYT. Másodosztályú 2018.  
Pádár Henrietta GYT. RF Országos 2018.  
Pásztó Lili GYT.RF Első osztályú 2018.  
Tóth Jenő All. Elsőosztályú 2018. visszaminősítve 2014
Turjányi József GYT. Országos 2018.  
Vázsonyi János GYT. Elsőosztályú 2018.  

90 éves a magyar rövidhullámú rádióamatőr mozgalom

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

HG90MRASZ fb mRádióforgalmi aktívitás 2018. november 15.- december 15.

A Magyar Rádióamatőr Szövetség jogelődjének 90 évvel ezelőtti megalakulására emlékezve rádióforgalmi aktívitást szervez a fenti intervallumban.

Az aktívitás ideje alatt az alábbi alkalmi hívójelek - amelyekkel az alapítókra emlékezünk - fognak dolgozni:

HG90MRASZ fb

HA90AM    (Anzerberger Mihály) 
HA90HL   (Horváth László)
HG90BD   (Bibó Dénes)
HG90BJ   (Brisky József)
HG90FI   (Fodor István)
HG90HL   (Hollós Lajos)
HG90KI   (Kemény István)
HG90MF   (Mayer Ferenc)
HG90NK   (Nekolny Kurt)
HG90NS   (Nagy Sándor)
HG90MRAE   (Magyar Rövidhullámú Amatőr Egyesület)
HG90MRASZ   (90 éves a MRASZ)

Használható frekvenciasávok: valamennyi engedélyezett amatőrsáv!
Használható üzemmódok: CW, LSB, USB, PSK és RTTY!
Az aktívitás ideje alatt a fenti hívójelekkel létesített összeköttetésekkel diplomát lehet szerezni a következő feltételekkel:

Arany fokozat: Minden állomással kell 1-1 QSO két különböző üzemmódban. (24 QSO)
Ezüst fokozat: Minden állomással kell 1 QSO azonos üzemmódban. (12 QSO)
Bronz fokozat: Minden állomással kell 1 QSO üzemmód megkötés nélkül. (12 QSO)

A diplomák online letölthetők lesznek a megadott címről.

Az összeköttetések felkerülnek az LoTW-re. Direkt QSL lap 2USD illetve HA – BUREAU.

 

Eredményes volt az utánpótlás felkészítés és vizsga.

Írta: HA6PX.

GyerekvizsgaAz elmúlt hét végén került sor a sokszor beharangozott és halasztott kezdőknek tartott felkészülésre. Az eseményt a szövetség székházában tartottuk.
A többször ismertetett jogszabályváltozások a gyakorlatban is lehetővé tették gyerekeknek kezdő fokozatú engedélyek megszerzését.
A felkészülésen 9 gyermek és egy nyugdíjas barátunk vett részt. Rajtuk kívül páran konzultációra, morzegyakorlásra látogattak be hozzánk, mások a szombat esti szalonnasütésre.
A vizsgaanyag tágabb attól, amit két nap alatt meg lehetne tanulni, így olyanokat vártunk akik előtte már valamennyire készültek a legfontosabbakból.   Természetesen a felkészültségi szint is nagyon vegyes volt.
A munka dandárját Lali HA3GO végezte aki maga is hozott tanítványokat. Segítségére voltak HA6AA Léna, HA7PL Laci és HA6PX Csaba.
Dicséret illeti a gyerekeket akik nagyon hosszú és intenzív képzést dolgoztak végig. Szünet nélkül kapták a feladatokat, végezték a gyakorlást. Este (éjszaka, majd hajnalban) pihenésképpen morzegyakorlás folyt a pincében. Még a vizsga hajnalán is szólt a távíró.
Délután-este rádiózás volt betervezve a CQWW SSB-n de erre csak minimális energia jutott.   Ennek ellenére akik részt vettek benne örömmel mesélték kikkel sikerült QSO-zni.
Reméltük, hogy legalább hat sikeres vizsga lesz de az eredmény felülmúlta a várakozásainkat. A bizottság a legnagyobb jóindulattal végezte a vizsgáztatást és talán egy-két esetben arra a következtetésre jutott, hogy a tanulás nem áll meg a vizsga napján, hanem napról-napra többet tapasztalnak e nagyszerű hobby művelőjeként.
A hatósági vizsga fiatal barátaink elmondása alapján nehéz volt de a vizsgáztatók mindenkiből ki tudták húzni legalább az elvárt minimumot.

Természetesen ez a siker nem jött volna létre a szülők nélkül akik támogatták gyermeküket. Köszönjük Nekik is a támogatást és a munkát!

Az eredmények számokban:

- 9 gyermek és egy 60 év feletti felnőtt tett kezdő fokozatú vizsgát
- 3-an teljesítettek sikeres morzevizsgát.

Reméljük ez a kis hír meghozza többek kedvét is a felkészüléshez!

Meghívó

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

mrasz fb fbSzervusztok!

A MRASZ Elnöksége tisztelettel meghívja mindazon nem MRASZ tag rádióamatőröket, akik érdeklődnek a MRASZ rádióamatőr érdekvédelemmel foglalkozó tevékenysége, a hatóságokkal folytatott párbeszéde, közös céljaink megismerése iránt. A találkozó célja az is, hogy tájékoztatást adjunk a megválasztott elnökség tevékenységéről, arról, hogy milyen célokat tűztünk ki magunk elé és tájékoztatást adni arról, hogy mit sikerült eddig megvalósítani. Meg kívánjuk osztani azokat a változtatási elképzeléseinket, amelyeket a versenyrendszerrel kapcsolatban tervezünk, azokat a gondokat, amelyek az IARU napirendjén szerepelnek.

Mindenkit szeretettel várunk 2018. november 16-án, pénteken 16.00-ra, de kérjük, hogy jelentkezzetek a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, hogy elegendő hely álljon rendelkezésünkre.

A helyszín: MRASZ székház 1037 Budapest, Királyhelmec utca   9.

Dallos László HA7PL
     MRASZ Elnök

00