Régi weboldal

Hírlevél

  • NMHH NEW
  • bga alap logo
  • nea logo
  • starjan new
  • novofer
  • lingvisztika
  • Metalcom

Vizsgafelkészítő, edző tábor és kitelepülő nap, 2020. július.

Írta: HA8DH.

TaborA Hódmezővásárhelyi Rádió Klub 2020. július 15-e és 19-e között vizsgafelkészítő és edző tábort tartott Mártélyon a Bodnár Bertalan Oktatóközpont és Ifjúsági Táborban.

A táborban 7 fő 10 és 17 év között fiatal, valamint négy fő felnőtt vett részt. Rádióamatőr vizsga felkészítés, RTF edzés és sok rádiózás volt a programban, valamint kitelepülő napon is innen vettünk részt. Az első napon a tábor építését követően bicska ellenőrzést és fenést tartottunk. Bemutattam kés köszörülés és fenés néhány fogását. Volt egy korábban csavarhúzónak használt törött penge is amelyet köszörüléssel orvosoltunk. Reggelente egy kis testmozgás élénkítette fel fiúk elméjét és hozta meg az étvágyukat.

Fonyódi Aktivitási Napok 2020

Írta: HA3GO.

FELHÍVÁS

FonyódA „Városi Rádióamatőr Klub Fonyód” és Fonyód város önkormányzata felhívással fordul a rádióamatőrökhöz.

2020. évben ismét szervezünk éterforgalmi aktivitást.
Az aktivitás helyi idő szerint: 2020. augusztus 15-én 06:00-tól, 23-án 23:59-ig tart.

Az aktivitás célja: A rádióamatőr barátság elmélyítése, a forgalmazási kultúra fejlesztése, Fonyód város népszerűsítése, valamint lehetőséget biztosítani a „FONYÓDI AKTIVITÁSI NAPOK 2020.” oklevél megszerzésére.

Az oklevél 2020-ban az alábbi feltételekkel szerezhető meg:

Magyarország egyik legrégebbi átjátszója újra a rádióamatőrök szolgálatában.

Írta: MRASZ.

ant1Újra üzemel a kőris-hegyi HG2RVA analóg FM átjátszó!

A MRASZ tulajdonában lévő egykori átjátszó az idő vasfogának köszönhetően egyre megbízhatatlanabbul látta el feladatát. HA2QE Viktor vezetésével tavasz elején leszerelésre kerültek a berendezések, majd a Covid-19 hátráltatta a felújítási munkálatokat.  A Magyar Rádióamatőr Szövetség egyik fő támogatója a NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt. jelentős támogatásának köszönhetően a mai kornak megfelelő berendezések kerültek beépítésre HA2QE Viktor irányítása mellett. A HG2RVA a tervezetthez képest kibővült szolgáltatásokkal (Echolink - köszönet érte HG1DFL Lajosnak, HA1ADM Ádámnak és HG2EBH Zsoltnak) áll az FM üzemmód kedvelői részére.