Régi weboldal

Hírlevél

  • NMHH NEW
  • bga alap logo
  • nea logo
  • starjan new
  • novofer
  • lingvisztika
  • Metalcom

5th World Youth ARDF Championship - Városlőd

Írta: Boruzs Dóra.

DSC 3297Idén Városlődön rendeztük meg az 5. Rádiós Tájfutó Ifjúsági Világbajnokságot június 26. és 29. között, amin három kontinensről tizenegy ország mintegy száz versenyzője vett részt.

A rendező csapat már tavaly szeptemberében megkezdte az előkészületeket. A jó terep kiválasztása a bajnokság sikerének egyik alappillére, de emellett persze fontos volt a megfelelő szállás, térképek, ajándékok, és szabadidős programok megszervezése is.

Június 26-án érkeztek a versenyzők az Iglauer Parkba, ami a világbajnokság idejére a szállás és versenyközpont is volt egyben.

Megnyitót a városlődi művelődési ház nagyterme adott otthon, ahol az NMHH képviseletében dr. Szabó László Zsolt mondott rövid köszöntőt.

Az első versenynapon az ifjú sportolók először az ultrarövidhullámú pályán mérték össze magukat a Városlőd melletti erdőben, ahol szerencsére az idő is kegyes volt és csak az utolsó versenyzők célbaérkezése után kezdett el szemerkélni az eső.

A második versenyszám a Sprint volt, ami a közeli Sobri Kalandparkban került megrendezésre. Itt is szépen teljesítettek a versenyzők, de érhető is volt a motivációjuk, hiszen a célba érkezés után finom ebédet és a kalandpark majdnem minden játékára feljogosító karszalagot kaptak. Így a délután folyamán a gyerekek félretették a versengést és együtt strandoltak, másztak falat, vagy ugrottak le 12 méter magasból.

A csütörtöki, és egyben utolsó nap a klasszikus rövidhullámú versenyé volt. A fiatalok verőfényes napsütéses időben keresték a rókákat az első napi terep másik oldalán. Bár már érezhető volt rajtuk a fáradtság, mégis hősiesen futottak és nagyon szép eredményeket értek el.

A napot és a világbajnokságot az eredményhirdetés zárta, melyen Vargáné Andrejkó Edina az NVESZ főtitkára tisztelt meg bennünket és díjakat is adott át.

Este a Hamfest, azaz a záróbuli koronázta a napot, ahol a tábor nagytermében a sportolók együtt táncoltak és buliztak egymás nemzetének zenéire.

Ha már eredményhirdetés, mindenképp meg kell említenünk a magyar csapat nagyszerű teljesítményét is, hiszen egyéniben két második és egy harmadik helyet, míg csapatban egy második és két harmadik helyet szereztek a fiatalok, az ugyanúgy dicséretre méltó negyedik, ötödik, és hatodik egyéni helyezések mellett.

A vendég országok visszajelzése alapján a magyar rendezőség egy színvonalas versenyt biztosított, az ifjú sportolók pedig már izgatottan várják a jövő évi bajnokságot.

A részletes eredmények, fotók a verseny honlapján tekinthetők meg: https://wyac2023.mrasz.org/gallery

Rövid videók:

2 m:

Sprint:

80 m:

Boruzs Dóra