Régi weboldal

Hírlevél

  • NMHH NEW
  • bga alap logo
  • nea logo
  • starjan new
  • novofer
  • lingvisztika
  • Metalcom

2023. Nyári rádióamatőr gyerektábor

Írta: Parrag Beáta.

gyerek t 2023Ez a mozgalmas nyár is elsuhant, de a vége még tartogatott izgalmakat, hiszen idén is megrendezésre került a nyári rádióamatőr gyerektábor. A helyszín festői környezetben, a Nagy-Gerecse tövében található Serédi-kastély melletti turista-szálláson volt, amelyet elég kalandosan lehetett megközelíteni, de az elszánt fiatal amatőröket (és a támogató szülőket, kísérőket) ez sem tántoríthatta el. Így 2023. augusztus 23-án délutánra szépen összegyűlt a népes, majdnem 40 főt számláló gyermeksereg a tábor helyszínén. A lelkes segítőknek és a gyerekeknek hála hamar elkészült a két munkahelyes rádióállomás, felállításra kerültek a sátrak. Ezekre azért volt szükség, mert a „túljelentkezés” miatt hamar kinőttük a tábor kapacitását, így a nagy fiúk sátrakban kerültek elszállásolásra, ami nagy sikert aratott. A tavalyi táborral ellentétben most az égiek kegyesek voltak hozzánk és a városban tomboló utolsó nyári hőhullám időszakát a csapat a hűvösebb erdei környezetnek köszönhetően kimondottan kellemes időjárási viszonyok között töltötte.

 

Tehát adott volt egy kiváló adottságokkal bíró szálláshely, remek időjárás, a segítőnek köszönhetően (HA5MIG Zoli vezetésével) a bőséges és ízletes ellátás, így már csak az érdekes programokat kellett biztosítani. A gyerekeket tudásszintjüknek megfelelően foglalkoztattuk és így néhányan ismerkedő jelleggel , a többiek pedig mélyebb szinten találkoztak a rádióamatőr tevékenység mindhárom szakágával. Venczel Ildikó (HA0MP) , Venczel Miklós (HA0LZ) , Nagy Béla (HA8BE) Krajcár Lajos (HA2QW) és Radics Anna a rádiós tájfutással ismertette a gyerekeket ,a haladóknak pedig komolyabb edzési lehetőséget is teremtettek. A morze oktatás most is Weisz László (HA3NU) vállát nyomta. Izgalmas előadások részesei voltak a gyerek Szabó Tibor (HA5LN), Marozsán Miklós (HA5OM), Szűcs Péter (HA8EV), Vágó Péter (HA7WFM) és felesége Eszter (HG7VHE) jóvoltából. Témák között volt pl. a terjedés, a hívójelek felépítése, a zaj fogalma és annak kezelése, a hallás mechanizmusa, valamint egyéb fizikai jelenségek ismertetése. Hegyi Loránd (HA8DH) bemutatta az ifjú amatőröknek a műholdas forgalmazásban rejlő izgalmakat, melynek mélyebb szintű ismertetését segítendő egy kitelepült állomást is létesített.

Kihasználva a Nagy-Gerecse közelségét a csapat egy kis ismertetőt kapott HA8BE Nagy Béla bácsinak köszönhetően a SOTA tevékenység szépségeiről. Egy kisebb gyalogtúrával összekötve sokan sort kerítettek életük első SOTA QSO-jának létrehozására és megmászhatták a kilátót is.

Volt még a táborban a „forrasztó szakkör”, aminek nagy sikere volt, a gyerekek örömmel mélyedtek el az áramkör összeszerelés és élesztés folyamatában, majd nagyon lelkesen próbálgatták az elkészített kis vevőkészülékeiket.

De természetesen a rádióforgalmazást sem hanyagoltuk el. A kiépített két munkahelyes rövidhullámú állomáson lelkesen QSO-ztak a gyerekek, volt aki már „profi” szinten, önállóan, volt aki még kissé bátortalanul, csöndesebben, de valamennyien nagyon kitartóan és örömmel használták a HG5KID hívójelet.

Bízunk benne, hogy sok új ismerettel, élménnyel lettek gazdagabbak a fiatalok, de ami talán a legfontosabb: sok új barátság is szövődött a tábor alatt. Többen már lelkesen azt tervezték, hogy milyen formában tudnak újra találkozni, ha nem is személyesen, de az éterben mindenféleképpen. Hiszen mi más is lenne a rádiózás lényege, ha nem a KAPCSOLAT maga.

Köszönet valamennyi segítőnek:

Parrag Beáta
Nemesné Deák Beáta
Radics Anna
dr. Szíjártó Nóra
HA0MP Venczelné Bartha Ildikó
HA0LZ Venczel Miklós
HA2UF Mehringer Rajmund
HA2QW Krajcár Lajos
HA3IN Hegedűs Norbert
HA3NU Weisz László
HA5LN Szabó Tibor
HA5MIG Nemes Zoltán
HA5NP Soket Róbert
HA5OM Marozsán Miklós
HA6PX Molnár Csaba
HA8BE Nagy Béla
HA8DH Hegyi Lorand