Régi weboldal

Hírlevél

  • NMHH NEW
  • bga alap logo
  • nea logo
  • starjan new
  • novofer
  • lingvisztika
  • Metalcom

18. IARU HST Világbajnokság, Soko Banja Szerbia

Írta: HA3NU.

IMG 2687Szinte az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy megrendezi-e valaki idén a gyorstávírász világbajnokságot, vagy esetleg elmarad mint 2020-ben. A Covid mellett most a nemzetközi helyzet sem segítette elő a rendezők dolgát. A HST munkacsoport vezetője még június közepén is noszogatta a lehetséges jelölteket, hogy rendezzék meg a versenyt, majd a Friedrichshafenben történt találkozásunkkor kérdezte, hogy mit szólnánk egy szerbiai helyszínhez szeptember közepén. Végül június végére megszületett a döntés, Szerbia elvállata a rendezést. Mindössze két és fél hónapjuk maradt a kitűzött időpontig, de végül sikerült.

A verseny helyszíne a Nis melletti fürdőváros Soko Banja volt, ahol idén már volt egy Balkán/Európa kupa. Az idő rövidsége sajnos még a magyar csapat összeállításában is gondot okozott mivel a felnőtt kategóriában szereplő mindkét alapversenyzőnknek (Tóth Patrik és Tomi HA8RT) pont ebben az időpontban volt lefoglalt külföldi nyaralása. Szeptemberre ráadásul még két versenyző (Sanyi HA7UI, Laci HA6OL) megbetegedett, illetve a nemzetközi bírónak jelölt Zoli HA1AG is covidos lett. Mivel Szabó Dorottyát (HG5YL) amúgy is kísérte volna Tibor HA5LN, akit sikerült rábeszélni, hogy ugorjon be valamelyik kategóriába. A nagy veszteségek ellenére- csak egy kategóriában nem tudtunk versenyzőt kiállítani, viszont a csapatban a nyolc versenyző közül három olyan is volt aki most indult életében először nemzetközi HST versenyen (HG5YL, HG8CK, HA5LN). Ezek után 14-én reggel a következő csapat vágott neki az útnak: 8 versenyző Éva HA5YLN, Csaba HA6PX kísérők, HA3NU nemzetközi bíró (+ a szövetség elnökének felkérésére ideiglenesen reaktivált szövetségi kapitány/csapatvezető). Ezen körülmények miatt a verseny előtti napon kellett döntenem, hogy kit indítsak a kérdéses kategóriákban. Végül a mellett döntöttem, hogy HA5LN lesz a felnőtt versenyző, HG8CK pedig 13 évesen az életkoránál eggyel magasabb, azaz a 21 év alattiak kategóriájában indul. Szerencsére utólag mindkét döntés jónak bizonyult.

 

A verseny szeptember 14-18. között került megrendezésre a szokásos programmal:

14: beérkezés, megnyitó
15: első versenynap, díjátadó
16: második versenynap, díjátadó
17: kirándulás, díjátadó (összetett, csapat), bankett
18: hazautazás

Az első nap mindjárt jól indult Feco HA8KW (50 év feletti kategóriában indult) nálam adott és örömmel konstatáltam, hogy a tőle megszokott szép adással rukkolt elő. Szerencsére a tempó is elég volt ahhoz, hogy korán reggel megszerezze az első magyar bronzot. Persze itt meg sem állt, mert délután a kedvenc számában a Morse Runnerben indulhatott. A pontszáma ezúttal elmaradt a tőle megszokottól, de szerencsére ez igaz volt a vetélytársakra is, így ismét világbajnok lett ebben a versenyszámban. Még a délelőtt folyamán Léna HA6AA is „ringbe szállt” a 21 év alattiak között Morse Runnerben, ahol sikerült egy bronzérmet elérnie. Az érmes helyezések mellett több 4-6 helyezés is született a többi kategóriákban szereplőknek köszönhetően.

Második nap délelőtt vétel volt a 21 év alatti lány és fiú kategóriáknak, ahol Léna mellett az újonc   Attila HG8CK is bronz érmet szerzett. Ezen a napon Feco HA8KW mellől kicsit elpártolt a szerencse, mert két számban is hajszálnyira (2,6 illetve 2,7 ponttal) maradt le a dobogóról. Attila HG8CK viszont délután duplázott. Nálam adott akárcsak első nap HA8KW és olyan adást produkált, mint aki ezt csinálja évek óta. Szép, jó ütemű adással úgy szerezte meg a harmadik helyet, hogy mindössze egyetlen ponttal lemaradva a második helyezett orosz versenyzőtől. Tette mindezt úgy, hogy eggyel magasabb korosztályban indult élete első nemzetközi versenyén!  Természetesen ezen a napon is születtek további pontszerző helyezések.

Harmadik napon a délelőtt hagyományosan a kirándulásé, ezúttal a célpont egy ókori erődítmény „Gamzigrad” meglátogatása volt, aki pedig nem akart korán kelni az a városban nézelődhetett.

Este az első hivatalos program az összetett érmek átadása és a csapat eredmény kihirdetése volt. Feco HA8KW személyében itt is volt érdekeltségünk, mivel kategóriájában harmadik helyezést ért el.

A versenyzőink eredménye egy táblázatban összefoglalva:

Versenyző/kat vétel adás RUFZ MR összetett
Szabó Dorottya HG5YL (A) 4 4 4 4 6
Szücs Bálint HA3SB (B) 4 4 4 4 6
Molnár Léna HA6AA (C) 3 4 4 3 5
Versegi Attila HG8CK (D) 3 3 4 4 4
Illés Evelin HA3EVI (E) 6 6 5 4 7
Szabó Tibor HA5LN (F) 5 4 4 4 7
Kiss Andrea HA7YB (G) 4 5 4 4 4
Provics Ferenc HA8KW (I) 4 3 4 1 3

A részletes eredmények itt találhatók:

https://rufzxp.net/hst/hst_2022_index_en.html

Végezetül még néhány észrevétel:

Az adás versenyszám most már évek óta Csaba HA6PX által készített hardverrel működik kifogástalanul, mindenki megelégedésére. Az eredményeket áttekintve elmondható, hogy mindenki igyekezett a legjobbat nyújtani, aminek a végeredménye a magyar csapat negyedik helyezése. Ez elmondható az „újoncokra” is. Külön öröm, hogy Attila HG8CK személyében egy igazi tehetségre leltünk. Ha komolyan veszi a jövőben az edzéseket, akkor szép jövő előtt áll a HST sportágban.

Ezúton mondok köszönetet mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult az eredmények eléréséhez.