Régi weboldal

Európa Kupa Gyorstávírász Bajnokság - Bukarest

Írta: HA6PX.

Balkan 1Szokás szerint az idén is útra keltünk a gyorstávírász Balkán-kupára. Ezúttal Románia fővárosát, Bukarestet látogattunk meg, a román barátaink láttak minket vendégül.   Természetesen a kis csapatunk nem a Balkán kupán vett részt, hanem a párhuzamosan megrendezett Európa-kupán. Néhány éve deklarálták, hogy mi a balkánon nem indulhatunk, mert mint mondták: "Magyarország nem Balkán." Jól esett hallani. (HI)

A csapatunk a szokásosnál is kisebbre sikeredett, mindössze 3-an voltunk. Léna leányom HA6AA és Tomi HA8RT versenyzőként, jómagam gk-vezetőként (just driver) látogattunk el a Kárpátokon túlra.

Május elsején kamionoktól nem zavartatva tettük meg az utat változékony időben.  A megnyitó előtt negyed órával érkeztünk a bukaresti Nemzeti Aréna körüli sportlétesítményekhez tartozó szállodába.   A társaság főképp ismerősökből állt.   Nálunk  elvetemültebbek a németek voltak, akik szintén autóval gurultak le (másfél nap alatt).

A Balkán és Eu kupákkal együtt román OB-t is tartottak. Több komoly versenyzőjük nem volt jelen.   A román bajnokságban mindössze 4 kategória van.   16 év alatti, 16-21, 21-40 és 40 fölött.   Nincs külön férfi és női bajnokság sem.  

Léna már-már megszokott módon négy versenyszámonkénti második és egy összetett 3. hellyel végzett.   Tomi 3 db harmadik, egy negyedik, összesítésben 5. helyezést ért el.
A helyezéseknél is fontosabb volt a versenyrutin  fejlesztése.   Ebben a sportágban kevés versennyel kell (vagy kellene) fenntartani a megfelelő motivációt a gyakorlásra és kialakítani azt a képességet, hogy a verseny miatti stressz ösztönzőleg hasson.    Az idei VB-n Léna utoljára szerepelhet a 16 év alattiak között és Tominak is az utolsó lehetősége az utánpótlás-kategóriában.  A Balkán-kupa a VB-khez képest sokkal közvetlenebb, kötetlenebb hangulatú, bár az élmezőnyben lényegében ugyanazok vesznek részt rajta.  Jó példa erre  Teodora LZ2CWW új RUFZ csúcsa.
A román szövetség korrekten jól rendezte a versenyt, köszönet érte.   Az adás versenyszám értékeléséhez a bírók idén is használták a 2017-es esztergomi VB-re készült technikát amit minden versenyen magunknál tartunk.

A 90-es évek második felében gyakran töltöttem el hosszabb-rövidebb időt Romániában és Bukarestben is.  Úgy hozta a sors, hogy mindig volt valami izgalom.  YO-HA focimeccs, Zsil völgyi bányászok menete (mineriadă)...stb.  
Átutazóban voltam azóta is, de teljesen más eltölteni pár napot.  Nyilván 20 év nagy idő, de a változás is hatalmas, ami történt.

A hivatalos kirándulás előtt Raoul YO3JBW vezetésével a fiatalok elmentek bandázni a bukaresti éjszakába péntek este.
A szombati kirándulást nem vitték túlzásba, ami jó volt az esti hivatalos programok miatt.   Lőttünk pár képet az elnöki palotáról (10 perc), majd meglátogattunk egy nagyon szép skanzent. Erre a szükségesnél sokkal kevesebb idő állt rendelkezésre.  Következett egy autómúzeum, majd egy kis plázázás.  Evés, folyadékbevitel, kávézás...

Este aztán gálavacsora, szokásos zenés-táncos eszméletvesztés.   Mindezt óvatosan, mert másnap mindenkinek épségben haza kellett érnie.

Vasárnap újra kamionmentes hazaút egy rövid szebeni városnézéssel és ebéddel.  A belváros egy gyöngyszem, megérne egy ottalvós hosszabb városnézést, de majd legközelebb.

Találkozunk szeptember közepén Várnában!