Kézibillentyűs Magyar Verseny (HSKC)
1. A verseny célja:
Kizárólag kézibillentyűs adással a verseny ideje alatt a lehető legtöbb verseny-összeköttetést létesíteni alaprádióval, lehetőleg minél kisebb adóteljesítménnyel.
2. A verseny időpontja:
Minden év április második teljes hétvégéjének vasárnapján, 15:00-16:00 UT között (2020-ban április 12-én, 17:00-18:00 helyi idő szerint).
3. A versenyen indulhat:
Minden érvényes adóengedéllyel rendelkező rádióamatőr, aki betartja a verseny szabályait és vállalja, hogy a verseny során csak alaprádiót használ és csak kézibillentyűvel ad.
HADXC - Pályázati felhívás.
A MRASZ Elnöksége a 2020. február 28-i határozatának megfelelően felkéri a HADXC tagjait, hogy készítsenek el pályázatot a HADXC működésének, célkitűzéseinek megújításával, amelynek célja a szervezet tevékenységének szervezése, az alapításkor elhatározott célok megvalósulásának biztosítása, a MRASZ tevékenységébe történő bekapcsolása.
A HADXC működéséhez a MRASZ kész anyagi források biztosítását is megvizsgálni, amennyiben az összeegyeztethető a közgyűlési határozatokkal és az Elnökség által megfogalmazott célokkal.
A pályázatot 2020. május 31-ig adhatják be HADXC tag, egyéni amatőrök vagy amatőrök csoportjai a MRASZ Elnökégének címezve levélben vagy elektronikus levélben
E-mail: mrasz@mrasz.hu
Közlemény!
Magyarország kormánya hétfő éjféltől a nyilvános rendezvényeket határozatlan időre betiltotta.
Ezzel harmonizálva a MRASZ 2020. március 17-én 00.00 órától korosztályra való tekintet nélkül a Rádiós tájfutó és gyorstávísz versenyrendszerét határozatlan időre felfüggeszti.
Javasoljuk a rádióamatőr találkozó és börze szervezőknek hogy rendezvényeiket ne tartsák meg, az RH és URH versenyeken versenycsapatok ne induljanak, részesítsék előnyben az egyéni indulást!
BUÉK aktivitás közleménye!
Értesítem a BUÉK aktivitás részvevőit, hogy a díjátadó ünnepséget bizonytalan időre elhalasztjuk!
Mindenkori aktuális információt itt találsz.
https://www.honlap.momrk.hu/index.php/hu/
73!
Rendezők