Régi weboldal

2019 JOTA-JOTI Rádiós-cserkész aktivitás, október 19-21.

Írta: HA7AR.

LOGOHA3JO Joe beszámolója Pécsről (HA3PCF):

„Szombat reggel az antennatartó beállításával kezdtük, majd hangolással bíbelődtünk és sikerült is az antennákat jól behangolni, szinte nem is volt visszavert jelünk.

Utána rögtön bekapcsoltuk az RH adóvevőt, egy IC-7200-t. Komoly aktivitás volt már 20 méteren, így ott kerestünk beszélgető partnert. Mivel nagyon zsúfolt volt a sáv, így bekapcsoltunk egy Ameritron AL 80A végfokot, rövid hangolás után megint próbálkoztunk, immár úgy kb. 600W kimenővel, ami megtette a hatását: meg is lett az első qso.

Nagyon sok JOTA GB állomás dolgozott, nem törekedtünk a mennyiségre, hanem mindegyik állomással hosszabban beszélgettünk, nagyon sok cserkésszel, kiscserkésszel és hód cserkésszel beszélgettünk. A legtávolabbi állomás, akivel beszéltünk az egy VK5-s állomás volt.

80 méteren az Esztergomi HA2ECM és a Budapesti HG0HQ állomásokkal tudtunk beszélni. DMR-en is nagy volt az aktivitás a TG970 es csoportban. Párhuzamosan többen scoutlink-en dolgoztak, és többek között az Esztergomi cserkészekkel is összejöttek...
Sok kis kézirádiót vittünk ki, így a MisterX c. játékot volt alkalmunk kipróbálni.

Több mindennel készültünk, de rövid volt az idő, így jövőre péntektől kezdjük a programot.”

HA4OO/9H5OO Olivér, Debrecen

FB 001„Debrecenben az érdeklődés elmaradt a várttól, de az Egyetemi Rádióklub hívójelével felállt a FB 002JOTA állomás három fronton, az FT450D rövidhullámon, az FT2980 két méteren valamint két mobiltelefon is az Echolinken pásztázta az állomásokat. Később egy SDR vevő is telepítésre került egy laptopra, melyhez egy dipól antennát gyártottunk és még egy műholdas összeköttetés is összejött. Kis létszámmal, de végigcsináltuk a napot, melynek tapasztalatai alapján a következőre már jóval hamarabb tudunk készülni.”

HA2ECM Laci, Esztergom

DSC 2120„ Esztergomban most összesítek. Íme, a számok: csak szombaton voltunk, 80 cserkész jött el, 560 gyűjtött JID-et írtak be a cserkészeink az idén először kipróbált Google Form táblázatban, de ebből csak 320 volt a nem duplikált találat! :) csak RH állomásunk volt egy FD-4-es huzalantennával, de az őrületes helyi zavar miatt (amit egyébként fel kell majd még kutatnunk) csak 11 QSO-t gyötörtünk össze. A KCS-knek volt forgószínpad morze viccek fejtésével, bekötött szemű rádiós távirányítás, ragasztott áramkörös LED-el világító képekkel, a nagyobbaknak nagy sláger a szakszerű készülék bontás, vagyis extra kütyük miszlikre szerelése és az értékes pl. motorok, ventillátorok, színes drótok kinyerése.

Volt KAHOOT kvíz az egész csapatnak, amin gurultunk a nevetéstől, és volt bombahatástalanítás, és ki ne felejtsem előadások: SOTA-ról HA5CQZ Zoli volt vendég előadónk, az Országos Mentőszolgálatról és DarkTable elektronikus fotó kidolgozásról. Ugye látjátok, hogy ez szinte alig fér egy napba, ezért jövőre megpróbáljuk elkezdeni már pénteken a bulit.”

HA7AR Gellért, Budapest (HG0HQ)

HG0HQ 1

„Mi a többiekhez képest egy jóval szerényebb létszámú csapattal, de annál célirányosabban indultunk az aktivitáson szombat délután. Jómagam, HA3SB Bálint és Laci (akinek szintén hamarosan lesz hívójele J). Szombat kora délután kezdtünk készülődni, amiben HA2NA Attilának tartozunk köszönettel, amiért egész estig segítette a forgalmazásunkat. Kezdtünk 14 megán, majd 40 méteren, de az idő nagy többségében 80 méteren voltunk QRV-k. Amikor időnként az aktivitás csökkenteni kezdett, HG0HQ 2letekertünk sáv elejére és távíróban forgalmaztunk a WAG-n, majd vissza a JOTA frekikre. Közben próbálkozgattunk Scoutlinkken (csetszobák) és Echolinken egyaránt, de még SSTV-ben is született összeköttetésünk. Az este még egy jó barátunk is vendégszeretetét is élvezhettük: 5CQZ Zoli látogatott meg minket, aki épp Esztergomból jött ’2ECM Laciéktól. Másnap reggel még csináltunk pár összeköttetést, de hamar búcsút kellett vennünk a székháztól. Jövőre ugyanígy, remélhetőleg még többen…!”

JM!/73!

Gellért

(HA7AR)