Régi weboldal

Velence-hegyi Ifjusági rádióamatőr tábor 2019. július 1-14.

Írta: HA5KHC - Puskás Tivadar Rádióklub.

BESZÁMOLÓ A MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG TÁMOGATÁSÁVAL MEGTARTOTT VELENCE HEGYI IFJÚSÁGI RÁDIÓAMATŐR TÁBORRÓL.

pk0012019. július 1-14. között bonyolította le a HA5KHC Puskás Tivadar Rádióklub a fiatalok ifjúsági rádióamatőr táborát. A tábor létrehozásának költségeihez a Magyar Rádióamatőr Szövetség jelentős támogatást adott. A tábor működtetése teljes mértékben, a Rádióklub tagjainak társadalmi munkájával lett ellátva. Nyolc fiatal és egymást váltva 14 oktató, illetve rádióamatőr versenyző vett részt a tábor munkájában. A tábori szállás sátrak felverésével lett megoldva, a versenyállomás konténerben kialakított rendszerben működött, míg a tábori foglalkozások is sátrakban lettek megtartva.

A tábor elsődleges feladata a fiatalok rádióamatőr tevékenységeik folyamatainak továbbfejlesztése, az oktatók segítségével történő gyakorlása volt. A tábor működési időpontja úgy lett meghatározva, hogy egybe essen rádióamatőr versenyekkel is, így nem csak oktatás közben, hanem éles, versenyhelyzetben megérezhették a rádióamatőrség izgalmát is. A tábor megnyitásakor, a helyszínen végzett, korábbi építési munkák miatt jelentős tereprendezésre kellett, hogy sor kerüljön. A tábori étkeztetés friss ételek helyszíni főzésével, a gyerekek bevonásával készült.

A tábor tevékenységében a rádióamatőrség minden ága ismertetésre került, a megismert folyamatok begyakorlásával pedig a tábor működése utáni időkben is önállóan tudják azokat alkalmazni.

pk012A fiatalok legnagyobb érdeklődését a konstruktori tevékenység váltotta ki.Elsődlegesen a rádiószakkörben megkezdett CUBSAT projekt továbbvitele volt a cél. A rádiószakkörben megkezdett CANSAT projekt tesztelése volt az egyik programpont. A rádiószakkörben közel egy éve kezdtünk kifejleszteni egy CANSAT elveken működő kis telemetria célú műhold áramköreit. A CANSAT eredetileg sörös dobozba épített működő műhold modell. Mi az alapötletet úgy fejlesztettük tovább, hogy CUBSAT méretét és követelményeit céloztuk meg. A táborozok többsége egyben a szakkőr tagja is, így kézenfekvő volt, hogy a prototípus tesztelését terepen végezzük. A legfontosabb a napelemek és energia rendszer vizsgálata volt valós körülmények között. A CUBSAT napelemei, az akku rendszer és a vezérlő szoftver tesztelése napsütéses, felhős és éjszaki viszonyok között névleges terheléssel történt. A megtervezett rendszer némi szoftveres módosítással végül megállta a helyét és dokumentálásra kerültek a végleges eredmények. Szintén kipróbálásra került a rádiós adatátviteli rendszer, a rádióval és vezérlő programmal. A tesztek nagy segítséget nyújtanak a projekt sikeres befejezéséhez, ami a Puskásban a szakköri foglalkozásokon folytatódik.

Más berendezések ismerkedésével is foglalkoztak a fiataljaink. Forgalmazási ismeretek gyakorlása. Napközben többször volt forgalmazási gyakorlat, míg végül, nagy élmény volt a forgalmazás az URH versenyen. Rádióstájfutás oktatása és gyakorlása is fontos helyet foglalt el a tábor életében. Velence környéki kirándulás is be volt iktatva a programba. És végül, nem maradhatott el a vidám tábortűz sem. A tábor utolsó napján lett megtartva az öregek-fiatalok találkozója. Mind a fiatalok, mind a felnőttek számára sok, kellemes élménnyel zárult a tábor.

Még egyszer köszönetünket fejezzük ki a Magyar Rádióamatőr Szövetség támogatásának!