Régi weboldal

2020. évi Aranyhomok Kupa-Beszámoló.

Írta: HA2QW.

Aranyhomok KupaAz idei év járványhelyzete mindenki számára ismert felfordulást okozott. Rövid egyeztetés után a július utolsó hetének végén került megrendezésre az Aranyhomok Kupa-nem a szokásos menetrend szerint, de a megszokott helyen, a bócsai kiserdőben!

A honi versenyzők mellett a cseh és a szlovák nemzet színeiben is volt nevezés, így elmondható hogy az Aranyhomok Kupán ismét nemzetközi mezőny állt rajthoz! Kettő napra tervezett verseny feszített menetrendet igényelt, igaz formabontóan, de minden versenyszám megrendezésre került. Az első versenynapon, szombaton sprint kategóriával kezdett mindenki, de a cél egyben a klasszikus URH pálya kezdete is volt startdobozos indítással-kettő pályát kellett teljesíteni egyszerre.

A kritikusabb versenyzők elmondása szerint az összevont pályák hosszúak voltak. Vasárnap az előző nap szisztémáját követve a foxoring pálya végén kezdődött a klasszikus RH futam, aminek célja a már megszokott esőbeálló volt.

A két pálya közötti cél/start átmenetet Venczel Miklós-HA0LZ segítette a két versenynapon-ezúton is köszönet a szakszerű segítségért! A kiírás szerinti menetrendet tartani tudtuk, a technika megfelelően működött. A foxoring pálya adóit Nagy Béla-HA8BE készítette és bocsátotta rendelkezésünkre, köszönet érte! Az informatika/időmérő rendszer hibátlan működtetését Varga Tamásnak köszönhetjük! 

A rendezőség levonta a megfelelő következtetéseket eme rendhagyó verseny hétvége után! Mivel az idei versenynaptár gyakorlatilag szétesett, ezen a versenyen az összes kategóriában való edzés, szinten tartás volt a fő szempont.

Reméljük, hogy a következő szezonban már a megszokott kerékvágásban mennek újra a megrendezni kívánt versenyek.

Köszönjük a MRASZ hozzájárulását a verseny támogatásához!

Nagy József-HG7JEC, vezető bíró,