Régi weboldal

Karacs Lajos - HA0IV SK.

HA0IV SK

1948-ban született Püspökladányban, gimnáziumi tanulmányai befejezése után a MÁV-nál, a debreceni Nagyállomáson dolgozott, mint forgalmi szolgálattevő. 1977-ben súlyosan megbetegedett, az egyik lábát amputálni kellett, nem dolgozhatott tovább a vasútnál. Felépülése, - saját visszaemlékezése szerint is - nagyban hozzájárult, hogy néhány klubtagunk unszolására csatlakozott rádiós klubunkhoz. Civil életét a Piremon Kisvállalat-nál folytatta, ahol gazdasági, pénzügyi dolgokkal foglalkozott.

A klubban folyamatosan képezte magát, és otthon is szinte minden idejét elektronikai áramkörök építésével töltötte.
1982-ben sikeres rádióamatőr vizsgát tett, megépítette az első QRP/CW adó-vevőjét, és ezzel kezdte el az első összeköttetések létesítését! Következett egy 5 sávos SSB/CW, 100 Wattos adóvevő megépítése, igy gyakorlatilag mindennap hallható volt a fónia sávrészekben is.Több tízezer összeköttetést létesített, sok oklevelet szerzett munkája elismeréseként, számos versenyen indult. A forgalmazás mellett továbbra is építette a legkülönbözőbb funkciójú áramköröket, készülékeket. Különösen érdeklődött az új technikai megoldások iránt.  Kapcsolatot teremtett közel 300 DXCC körzettel, elsősorban  távíró (morze) üzemmódban. Digitális technikával is foglalkozott.  Úttörő munkát végzett Püspök-ladányban ezen a téren is. Számtalan elektronikai, rádiótechnikai áramkört konstruált, épített. Mindig igényes volt a munkájára, precízen dolgozott, tetszetősek voltak a készülékek és kiválóan működtek. Vonzották az újdonságok, állandóan képezte magát. A rádiózás nagyon sokat segített a rehabilitációban, barátokat szerzett országhatáron belül és kívül, személyes ismeretségek is kialakultak rádiós kapcsolataiból. A ladányi kollektíva segítsége sem volt elhanyagolható. Sikerült betegsége után talpra állnia.

Az újjáalakult Püspökladányi Rádiós Klub tagsága 1990 májusában őt választotta meg a klub elnökének, mely tisztséget 2016-ig töltötte be. Élményként fogta fel a fiatalokkal való foglalkozást, évekig vezetett rádiós-szakköröket. Mindig nagy élmény volt számára, mikor egy távoli, DX állomás meghallotta a HA0IV hívójelet és nyugtázta az összeköttetést.

Ravatalánál közeli, távoli rádiós barátai búcsúztak a mindig segítőkész, lelkes RÁDIÓAMATŐR-től.

Emléked őrizzük!

A Regionális Rádiós Sportklub  Püspökladány tagsága